• Sz-ép vagyok

Sz-Ép Vagyok – a designról és a csomagolásról

Arról már korábban írtunk Nektek, hogy a miért erre a márkanévre esett a választásunk. Szeretjük a pozitív üzeneteket sugározni az univerzumba, és ez önnön magunkra is vonatkozik!

SZÉPSÉG – ÉPSÉG – EGÉSZSÉG hármasa a mi missziónk.


A design kialakításában Rőder Évi barátunk segített, aki profi grafikusi munkával és baráti támogatással tervezte meg a céges logót. Évivel hosszú közös múltra tekintünk vissza. Szoros barátságunk leegyszerűsítette a grafikusi munkát is, mivel ismeri az életszemléletünket, a gondolkodásmódunkat és a kezdetektől ott állt a vállalkozási ötlet mellett.

A hármas szám valahogyan visszatérő elem volt a vállalkozás eddigi életében. A kezdetek a 3 alapkrémmel indultak, majd a design kialakításában előkerült a 3 levélke és a 3 pont. A márka missziója is a szépség, épség és egészség hármasát közvetíti. Érdekes dolgok ezek, nem tervezetten alakult így, csak utólag vettük észre az analógiát. Számmisztikai megvilágításból a 3 szám a világ megosztottságát jelképezi: szellem – test – lélek. Ezt pozitív megerősítésnek könyveljük el, ugyanis mi is erre a 3 különálló, de mégis egymásba fonódó egység harmóniájára törekszünk.

A logón található 3 levélke a termékeink növényi eredetét és alapanyagtartalmát, a természetességet szimbolizálja. Egy kis spirituális tartalmat is belecsempésztünk: ha jobban megnézzük, akkor a 3 pont és a 3 levélke egy-egy háromszöget formáz, amik egymásba vannak fordítva. Ez az egyiptomi piramisok erővonalait jelképezi. Egységet és harmóniát sugároz, az Ég és Föld energiáját hordozza magában.


A környezetünk védelme és a tudatosság a mindennapjainkban fontos szerepet játszik, így amikor arra került a sor, hogy a termékeinknek csomagolást válasszunk ezek a tényezők döntő szerepet kaptak. A gyógynövények úgy érzik meg legjobban és leghosszabban a hatóanyagaikat, ha üveg- vagy porcelánedényekben vannak tárolva. Ebből kiindulva döntöttünk úgy, hogy a krémeinket üvegtégelyekben fogjuk értékesíteni. Bár egyelőre az üvegtégelyek visszaválthatósága nem megoldott a szépségipari piacon, de itt lép életbe az újrahasználhatóság elve, amit előszeretettel ajánlunk minden kedves krémhasználónak. Amint kiürültek a tégelyek sokféle új célt betölthetnek a háztartásunkban praktikus méretük miatt, kísérletezzünk!

A külső csomagolásként szolgáló faháncs dobozok pedig természetes eredetük miatt lebomló anyagok és plusz jószolgálatot tesznek azáltal, hogy hulladékmentés során kapnak új szerepet egy szép design részeként.

Nagy örömünkre az ajakápolóknak is találtunk megfelelő, papíralapú, lebomló csomagolást. Ezek a tubusok, a krémekkel mellékelt kis spatulák, az ajándékcsomagok fadobozai, a töltőanyagként használt rafia is mind természetes anyagok, maguk egyszerűségében és tisztaságában igazán jól passzolnak a termékeink által közvetített világba.


Erika

39 megtekintés