• Sz-ép vagyok

Helló karantén, avagy itt vagyok, most vagyok

Nagy elánnal vágtam bele ebbe a karantén dologba, hogy mennyi mindenre lesz idő, amire eddig nem volt. Kitaláltam, hogyan fogom falni a könyveket, fejleszteni magam, felfrissítem a nyelvtudásom és mindent is megtanulok. Szembesülnöm kellett azzal a mondatommal, amin a barátnőim jókat szoktak nevetni, amit tanácsként útravalóul szoktam szolgálni szülés előtt: „Voltak elveim, aztán megszületett a gyerekem”. Hát nagyjából ilyen a karantén alatt tanulással töltött időm is. Komolyan érdekel, hogy van az, hogy mások unatkoznak. Hogy csináljátok? A nővéremmel már azt beszéltük, hogy egyik nap beülünk a wc-be, mindenki a saját otthonában és ott bőgjük ki magunkat! Láss csodát, nem jutott rá idő :D

Alapjáraton szeretem ezt az itthon vagyunk érzést, együtt vagyunk, annyi időt töltök a lányommal amennyit tényleg csak pici korában, készül a veteményes kert és az udvarral is haladunk végre. Szerencsére még mindig több pozitívumot találok, mint negatívumot, de olyankor jól ki is tudok akadni. Helló hullámvasút!

De, ami miatt elkezdtem ma ezt a bejegyzést, hogy nem voltam jól az elmúlt napokban így ma főzés közben a kedvenc filmem kapcsoltam be, A békés harcos útját.

Ezek a típusú fejbe kólintások a lelkemnek jól eső tanítások. Milliószor láttam már ezt a filmet, de mindig új és új érzést, felismerést ad.

Időnként érzem magamon, hogy egyre kevesebbet fókuszálok, kevesebbet vagyok jelen, ilyenkor mindig gyorsan felbosszantom magam olyan dolgokon, amiken máskor egy gondolattal továbblépnék. Jön egy könyv, egy film, egy eltalált mondat, gesztus, ami behúz a pillanatba. Az elmúlt években a Margaret Island koncertek voltak, amik hihetetlen sebességgel tudtak visszarántani. De ugye most egy darabig még nélkülözni kell.

Egy ideje elengedtem, azokat a rossz érzéseket, amit az okozott, hogy nem tudom tartani, amiket elterveztem ’ötvenakárhány’ nappal ezelőtt. Nem csak így tudom fejleszteni magam, sőt. Ráeszméltem milyen nehéz is egy ilyen szituációban megőrizni a nyugalmunkat és mégis mennyire könnyű. Pedig nem tudjuk meddig tart, mikor tér vissza az élet. A megszokott módján talán soha vagy csak nagyon sokára. Talán visszaszokni, ölelni, félelem nélkül sétálni egy koncerten vagy csak a városban, nehezebb lesz. Ami még több szülőt foglalkoztat, hogyan engedem majd nyugalommal az iskolába, óvódába, bölcsödébe a gyerekemet?

Őszintén remélem változást hoznak ezek a hónapok a lelkünkben, az életünkben globálisan. Ehhez ránk van szükség, egyénekre, hiszen, ha a mikro környezetben nem kezdünk el másképp élni, ne várjunk a nagy egésztől hatalmas dolgokat, más nem oldja meg helyettünk. Olyan sok lehetőséget kapunk befelé figyelni, meditálni, megtalálni a forrást, még ha nem is tudatos.


Foglalkozhatunk végre azzal, amiket az egónk olyan hangosan mormol nekünk, eddig elhittük, de most leküzdhetjük ezeket a félelmeket, hogy nem vagyunk elég jók, nem vagyunk képesek valamire, mert összefogással minden sikerülhet. Ez a vírus és ez a gazdasági helyzet erre is ad némi útmutatást, amit magunkban, a családunkban, barátainkban megtalálhatunk. Fontos: EGYÜTT. Túl kell élni mondják sokan, szerintem meg kellene élni ezeket a fontos helyzeteket és segítő kezet nyújtani egy jó szóval, egy üzenettel, egy megosztással, egy virtuális öleléssel.

Itt és most vagyunk, ez a pillanat vagyunk.

Pinterest


Anna